Anyám Fekete Rózsa

Névadónkról

Csóri Sándor az Anyám Fekete Rózsa című vers szerzőjének Önéletrajza.

Önéletrajz olvasása

Elődöntő helyszínek

A találkozó elődöntőinek helyszíneiről tudhat meg információkat

Helyszínek megtekintése

Galériák

A találkozókról készült képeket tekintheti meg kategóriákra bontva.

AFR Galéria

2010 Gála: Pásztor Béla díjat ad át

AFR 2012 - Anyagi források hiánya

KKedves Barátaink! Az Anyám Fekete Rózsa Alapítvány 2012-ben – a hagyományos módon – nem tudja megrendezni a nemzetközi versmondó versenyt. Ezért kénytelenek voltunk a – reméljük, átmeneti – szüneteltetés mellett dönteni. Anyagi források hiányában tehát idén nem írjuk ki a versenyt, de mindent elkövetünk, hogy jövőre, azaz 2013-ban a régi formában folytatni tudjuk. Ma már a miénkhez hasonló művészeti versenyek rendezői – saját anyagi források híján – részvételi díjat kérnek. Mi ezt nem akarjuk. Ha az elődöntőkön nagyszerűen szereplő versmondókat meghívjuk Veresegyházra, akkor vendégül is látjuk őket, mint eddig mindig.

Bővebben...
   
Elhunyt Máté Lajos

Meghalt Máté Lajos

Újra gyászol az Anyám Fekete Rózsa közössége. Alig egy évvel Dániel Kornél távozása után, nyolcvanhárom éves korában meghalt Máté Lajos az AFR találkozók legendás zsűri elnöke, aki a kezdetektől csaknem másfél évtizeden át töltötte be ezt a tisztet. Amíg bírta, dolgozott, nem hiányzott egyetlen elődöntőről, döntőről sem, és éveken át volt szellemi vezetője az AFR táboroknak is.

Bővebben...
   
Elhunyt Dániel Kornél

Elhunyt Dániel Kornél

2011 január 1-én, életének 60. évében elhunyt Dániel Kornél az Anyám Fekete Rózsa Vers- és Prózamondó Találkozó megálmodója, létrehozója. 2011 január 13-án 14:00 órakor veszünk búcsút tőle az ERDŐKERTESI TEMETŐ ravatalozójában. Kornél végakarata szerint hamvait erdőkertesi otthonának kertjében helyezzük el, ezért kérjük a rokonokat, barátokat, ismerősöket, hogy koszorú helyett egy szál virággal fejezzék ki részvétüket.

Bővebben...
   

Civil Rádió: After Eight

Riport Dániel Kornéllal, az Anyám Fekete Rózsa Alapítvány Kuratóriumának titkárával. Készült: Civil Rádió Studiójában; Elhangzott: 2010.05.06-án 20 órától; Műsorvezető Tóth Lajos; Műsor címe: After Eight.

A műsor letöltése

   

1. oldal / 2

Elérhetőségek

  • Levelezési cím: Magyarország, 2113 Erdőkertes Pf.: 23
  • Mobiltelefon: +36-20-357-75-48
  • E-mail cím: anyamfeketerozsa@gmail.com

Kérjük Támogatását

Kérjük adója 1%-ával támogassa alapítványunkat!

Anyám Fekete Rózsa Közhasznú Alapítvány

  • Bankszámla szám: 66000011-11058698
  • Adószám: 18686050-1-13

Eddigi támogatásukat köszönjük! Az összeget a szépkorúak díjazására fordítottuk.

Amerika jelentkezik

Amerika jelentkezik
Itt Amerikában, a keleti parton kétévenként kerül sor versmondó versenyre
RÉSZLETEK
Itt van most: Címlap

Weboldal- és Webáruháztervezés
Minőségi, igényes megjelenésű céges weboldalak tervezése.
www.decolab.hu